Nem csak a húszéveseké a világ...
A
negyvenesekkel ugyanaz megtörténhet, ami a fiatalokkal. Úgy tűnhet,
hogy még nem szúrtak el mindent, sőt, még tán újra kezdeni sem késő.
Nem teljesen tiszta lapról, persze, legalábbis nem mindenben tiszta már
az a lap. De ha az ember kíváncsi és szeret szeretni! Ha van még benne
lendület, egy kezdésre vagy egy újrakezdésre, akkor azt még negyven
körül is megteheti.Legfeljebb az addigi élettapasztalatai nem a
romantikus, mint inkább a humoros felhangokat hozzák majd elő, egy
esetleges szerelmi történetben.
Három negyvenes, jóképű férfi, a
maguk sajátosságaival és egy "nem mondjuk meg hány éves" nő fergeteges
megismerkedése, és kalandjai, egy kiadó albérletben. A végén persze jól
is elsülhet. Minden a trükkön múlik, amivel csinálják ezt az egészet...